Erről a versenyről sem terveztem, hogy írok, de mivel úgy néz ki van rá érdeklődés ezért mégis megteszem. Mivel úgy gondolom, hogy hosszú lesz és senki nem akar majd ennyit elolvasni kivétel talán a nagyon elszántak próbálom úgy széttagolni, hogy mindenki gyorsan megtalálja a számára érdekes részt és utána tudjon valami értelmes dolgot csinálni. 😊
Amit már most kiemelnék az, hogy nem vagyok sem edző, nincs ilyen képesítésem egy egyszerű amatőr sportoló vagyok, aki autodidakta módon dolgoknak utána olvasva, profi sportolókat követve, másoktól tanulva összeírja a saját tapasztalatait, élményeit hátha segít valakinek és nem követnek el olyan hibákat, mint amiket én már elkövettem. Ha irtó nagy hülyeséget írnék nem sértődőm meg ha hozzáértőbb ember kijavít, sőt én azon emberek közé tartozom, akik a konstruktív kritikát szívesen veszik. Ugyanakkor azt is fontosnak tartom már most megemlíteni, hogy nekem a teljesítés volt a célom és nem kompetitív kategóriában indultam, egy kompetitív versenyző valószínűleg sok mindent másképp csinál. Például nem tölt fél órát a depóban. 😊
Ha még mindig érdekel az írásom akkor a következő fő részekre igyekszem bontani a további részt, hogy emészthetőbb legyen:
1, Depó és egyéb okosságok: mit, hogy raktam a depóba, mi az, ami hasznos volt és mi az ami nem.
2, Az ember: hogyan éltem meg a verseny előtti időszakot, lehet van olyan is akit ez is érdekel. 😊
3, Stratégia
4, A verseny: élmények, tapasztalatok a pályán
5, Magyarok
6, Miért Ultra?
1. Depó és egyéb okosságok: mit, hogy raktam a depóba, mi az, ami hasznos volt és mi az, ami nem.
Ez a verseny nem a verseny napján kezdődik, egy ultra távú versenyt nem futunk le 1-2 óra alatt és megyünk a dolgunkra, nem „csak” edzeni kell rá, sok minden másra is figyelni kell. Itt már fontos a folyadék és a kalória pótlás is. Sokan írták már, de azért én is leírom. Egy ilyen versenyen vagy egyáltalán bármilyen versenyen nem próbálunk ki új ételeket, italokat, táplálékkiegészítőket mert ezek okozhatnak meglepetéseket. Ezeket már mind ki kellett tapasztalni a felkészülés alatt.
Ezt többé kevésbé én is megtettem, de a verseny előtt néhány nappal még mindig nem tudtam mi lesz a „főétel”.
Kezdjük az elején a reggelivel. Nekem nagy hibám, hogy reggel nem tudok enni és kávé nélkül nehezen tudok elindulni, de egy ekkora táv előtt muszáj enni valamit, amiben sok kalória van és nekem a kávé sem maradhat ki. Ezért edzéseken már kaptam is fejmosást amikor a reggelit kihagyva alig bírtam a feladatokat megcsinálni.
Végül a kiutazás során dőlt el, hogy a reggelim egy kakaós csiga, egy croissant, egy dobozos kávé, na meg egy kis zabpelyhes keksz lesz. 😊 Ezek finomak is, na meg viszonylag kevés is sok kalóriát tartalmaz és igaz nem versenyen, de már fogyasztottam ezeket.
13 óra alatt elég valószínű, hogy éhes lesz az ember napközben még aktív fizikai terhelés nélkül is, én meg biztosan, ezért a depóba is pakoltam be egy kakaós csigát, croissant na meg kókuszos zabpelyhes kekszet. Egy kicsit bizonytalan voltam vajon jó lesz e, mert ilyen hosszú futásom még soha nem volt és ezt nem próbáltam ki, de úgy tűnik, hogy bevált a dolog. 😊
Ezeken kívül még raktam a depóba 2 kólát, 1 alkoholmentes citromos sört, néhány Snickers csokit és sós táplálékkiegészítőt is mert ennyi édes mellé az ember már nagyon kívánja a sósat is. A kólák el is fogytak, a sör viszont megmaradt.
A táskámba is került Snickers, sós táplálékkiegészítő, mert emlékeztem rá, hogy előző évben nem csak a térdemmel volt gond, hanem valószínűleg el is éheztem már az első szakaszon. Ezek jól is jöttek, amint éhesnek éreztem magam le is toltam a csokit, amiben nem csak, hogy sok kalória van, de van benne sós mogyoró is amit ilyenkor kíván az ember.
Azért az vicces, hogy csupa olyan dolgot ettem frissítésnek, amit évekig kerültem. Na, de ezekbe van viszonylag kis térfogatban olyan mennyiségű tápanyag, ami gyorsan visszatölt és még finom is, szóval motivál, hogy beérj a depóba mert ott vár a frissítés amivel megjutalmazod magad. 😊
A kólával amúgy kifejezetten szkeptikus voltam, de hosszútávfutásnál tényleg nagyon jó, 30 km felett én már iszom. Az érdekes az, hogy azt gondolja az ember, hogy minden rendben van, de amikor megissza akkor valahogy rendbe teszi a gyomrát és rájön, hogy mégsem volt minden ok és utána sokkal jobban megy a futás.
Ezenkívül a depóba és a táskába is mindent kis zárható zacskókba rendszereztem, hogy minél hamarabb megtaláljam és ne kelljen keresgélni. Egy külön zacskóban volt az fejlámpa, a tartalék elemek és egy powerbank is amivel az órámat töltöttem amíg a depóban voltam. Külön zacskóban volt a frissítéshez szánt étel, külön volt a második körre szánt vitaminom (BCAA, sótabletta). Külön zacskóban volt a cserezoknim, nadrágom, pólóm, plusz egy hosszú ujjú felső ha hideg lenne, na meg ragtapasz is vész esetére. Cserecípőt bár hasznos lehet én nem vittem mert előző évben szétszakította a kapott zacskót amibe be kellett pakolni.
A futózsákomba a csokik és a izós vizeszsák mellé szintén külön bezacskózva pakoltam powerbankot az óratöltéshez, szőlőcukrot, telefont amin futott a Strava és az ismerősöknek elküldte éppen hol tartok (prémium előfizetés kell hozzá), na meg egy vékony csősálszerű izé ami sapkának is használható, gondoltam jól jöhet ha nagyon süt a nap vagy nagyon hideg van. Ezen kívül volt még nálam fájdalom csillapító és nedves tisztasági törlőkendő. Ezek közül végül a törlőkendőt és a csősálat nem használtam.
Igaz látszólag elég jól összekészültem valahol mégis sikerült elhagynom az első körre szánt sótablettámat és a BCAA adagomat így az első kört azok nélkül tettem meg, szerencsére az izós víz az valószínűleg pótolta ezeket.
Ja igen a sótablettáról jut eszembe, korábban azt olvastam, hogy hosszútávfutásnál óránként 1 sótabletta és 1 BCAA kell, azonban nekem minden hosszabb futásom után 1 hétig nagyon fájt a gyomrom, az mondjuk jó volt, hogy legalább nem a verseny alatt volt vele gondom, de nem volt kellemes. Szerencsére Erik aki egy nagyon tapasztalt hosszútávfutó mondta, hogy ő két óránként szokott csak sótablettát bevenni így én is lecsökkentettem az adagom, úgy néz ki, hogy ez működik is mert nem is volt semmi gond a gyomrommal a verseny után. 😊
2, Az ember: hogyan éltem meg a verseny előtti időszakot.
Hát ez nem volt egyszerű gyakorlatilag január óta vagy talán már régebb óta erre a versenyre készültem és az idei évben már sokkal többet futottam, mint bármely eddigi évben. A Bécsi maratont is azért futottam le mert tudni akartam milyen érzés 40 km feletti távot futni. Több 30 km feletti terepfutást is teljesítettünk, Spartanból pedig a Super és a Beast távokra koncentráltunk, amiből szintén többet lefutottunk. Szóval elég komoly edzésmunka volt a felkészülésben.
Viszont ahogy közeledett a verseny úgy jöttek a kételyek. Nagyon sokan lesérültek, eladták a jegyüket köztük nagyon jó versenyzők, barátok is. Az utolsó hónapban kicsit kevesebbet is sikerült futnom, mint korábban és úgy éreztem, hogy kevés leszek. Sok negatív gondolat kavargott a fejemben, még soha nem futottam 50 km feletti távot, sőt gyalogolni sem gyalogoltam soha ennyit, szóval egyre kevésbé tűnt jó ötletnek, hogy egy Spartan verseny legyen az első, ahol ezt megteszem. Magában a táv is sok, ráadásul ez terepfutás lesz, akadályokkal. Nem tudtam 41 évesen tényleg jó ötlet e nekimenni ennek, végül is a mezőny nagy része fiatalabb, mint én, igaz vannak korombéliek és idősebbek is, de mögöttük többnyire komoly sportmúlt is van. Még az is megfordult a fejemben, hogy nem indulok, szóval volt baj rendesen.
Két héttel a verseny előtt Zolinak ki volt írva egy negyven kilométeres edzőfutása. Nekem nem tűnt jó ötletnek ennyit futni 2 héttel a verseny előtt, de Zoli azt mondta, hogy Anita ezt írta neki elő, ő ezt megcsinálja. Itt erősödött meg bennem, hogy Zoli hiába fut kevesebb ideje, mint én ő sokkal elszántabb és fejben sokkal erősebb versenyző. Ilyen önfegyelemmel, akaraterővel ritkán találkozni. Ezzel a hozzáállással rengeteget is fejlődött az elmúlt egy évben. Végül úgy döntöttem, hogy elkísérem és együtt lefutjuk a 40-et. Laza tempóban futottunk a Kamaraerdőbe, a lehetőségekhez mérten sok szintet belerakva a futásba. Sajnos a 40 km-es távot nem sikerült lefutnunk mert 35 környékén éreztük, hogy jelez a szervezetünk és ha tovább megyünk akkor abból akár sérülés is lehet, azt meg nem akartuk így a verseny előtt. Viszont arra nagyon jó volt ez a futás, hogy kiderüljön laza tempóban is megvan a 24 km-es táv bőven szintidőn belül, ez mindkettőnknek helyretettet egy kicsit az önértékelését. 😊
Amúgy, mint utólag kiderült nem terepen kellett volna lefutnunk a 40-et, úgy semmi gond nem lett volna vele szerintem, pláne, hogy Zoli egy héttel korábban futott 30-at kb. 3 óra alatt. 😊
Végül sikerült racionálisan átgondolni a dolgokat. Tudtam, hogy a maratoni táv az megy. A Bécsi maraton végén evés, ivás után azt mondtam Zolinak, hogy úgy érzem még menne egy tízes. Szóval a távot igaz még soha nem futottam le, de úgy gondoltam meg tudom csinálni. Az akadályokat ismerem, tudtam, hogy a legtöbbet meg tudom csinálni, de arra is felkészültem, hogy lesz olyan, ahol burpeezni kell. Hónapok óta 120 burpee-t csinálok minden erőnléti edzés előtt bemelegítésnek szóval ezzel sem kéne, hogy gond legyen. Spartan versenyeken általában az első 200-300-ban bent vagyok a mezőnyben, korosztályomban 15-25 környékén, ha éppen nem sérülten indulok. Szóval, ha nekem nem sikerül akkor kinek? 😊 Miután ezt fejben sikerült rendeznem a verseny napján úgy álltam oda, hogy tudtam nem vagyok teljesen felkészülve, de mindent megtettem, hogy meg tudjam csinálni a versenyt és van rá esélyem, hogy sikerüljön. Szóval egyáltalán nem izgultam. 😊
3, Stratégia
Ezt a távot már nem ész nélkül futjuk, nagyon oda kell rá figyelni, hogy a teljes távra legyen erőnk, ezt már sikerült is megtapasztalnom korábban az első 30 km-es távomon, ahol nem a saját tempómban futottam és így a végén az utolsó 2-4 km-es távot gyalogolva tettem meg, szó szerint képtelen voltam futni. Nagyon nagy lecke volt ez, azóta nagyon odafigyelek, hogy egy kényelmes tartható tempóban fussak hosszabb távokon. Az Ultra elején láttam, hogy sok ember a rajtnál nagyon elhúzott, nem is értettem mit csinálnak hisz volt még hátra több mint 50 km, hamarosan viszont is láttam őket az első hegyoldalban már kifulladva a táv elején. A verseny alatt is több alkalommal is volt olyan, hogy gyors tempóban megelőztek majd nem sokkal később kénytelenek voltak sétálni én meg a lassú, de biztos csigatempómban beértem őket. Jó kis intervall edzést toltak. 😊
Szerintem a pulzus nagyon fontos egy ilyen távú versenyen. Többen is kérdezték, hogy versenyre minek viszek pulzusmérőt. Korábban több ultrafutó beszámolóját is olvastam és nagyon sok a pulzuszónákat figyeli komolyabb versenyeken is, hogy be tudja osztani az erejét. Hosszútávfutásnál a pulzus azért fontos mert a kettes, hármas zónáig a fő energiaforrás a zsír amiből a legtöbb embernek napokra elég energia tartaléka van. Viszont az e fölötti zónában csupán 1,5-2 órányi időre van elég üzemanyag (glikogén) és itt már a savasodás is megindul, majd jön az izomgörcs. Ezeket ismerve elég fontosnak tartottam, hogy tudjam milyen pulzussal futok éppen. Nem, nem magamtól vagyok ilyen „okos” olvastam nálam sokkal jobb futók blogjában.
Nálam ennek a pulzus tartománynak a teteje olyan 150 körül lehet, de a célom a 140 alatti pulzus volt, szóval igyekeztem ez alatt maradni, ami többnyire sikerült is sőt néha meglepően alacsony értékeket is sikerült produkálnom. 😉Ami érdekes még, hogy egy akadály után felment 160 felé és itt belegyalogolva tudatosan egy karatéból ismert légzés technikával vissza tudtam vinni 140 alá, tetszett a dolog. 😊
Szóval a stratégia egy lassú jól tartható tempó volt, bele volt tervezve, hogy megállok a depóban és visszatöltök (megebédelek) és folyamatosan haladva, ahol tudok futva (de nem túl gyorsan) teljesítem a távot.
4, A verseny
A verseny elején nyugodt egyenletes tempóban kezdtem, itt sokan voltak, akik nagyon megindultak. Azt nem igazán értettem, hogy miért mert egy Ultra távnak voltunk az elején. Sajnos őket hamarosan az első domboldalon be is értem, ahol már kifulladva próbáltak menni, néhányan meg is álltak.
A versenyen az első akadályok között volt egy dupla vizesárok, aminek nem igazán örültem, bár számítottam rá. Akadálynak nem vészes, de az 50 km-es táv elején jól bevizezni a cipőnket, zokninkat nem tűnt annyira jó dolognak. Sok hosszútávfutó a verseny előtt behintőporozza a lábát, hogy az izzadság miatti nedvesség ne okozzon vízhólyagokat, én is szoktam. Mondjuk erre az akadályra számítva most nem tettem, de sejthető volt, hogy ez hosszútávon így nem lesz kellemes.
Az első kör végefelé nagy meglepetésemre összefutottunk a Sprint futammal. Engem szerencsére nem zavartak annyira, mint másokat ez még az SRTG futam lehetett, szóval nem volt vészes, bár azon jót mosolyogtam amikor kivoltak azon az emelkedőn, amit mi éppen másodszorra másztunk meg. 😊 Kicsit azért zavart mert nem értettem mit keresünk az első kör végefelé a pálya elején, igaz ki volt írva, hogy Ultra első kör, de valahogy nem állt össze a dolog. Mindegy mentem tovább, bár kicsit aggódva, hogy ugye jó az irány, nagyon nem volt kedvem fölösleges kilométereket megtenni egy szintidős versenyen. Az egyensúly akadály másodikra is jól sikerült, de itt ameddig a szem ellátott emberek csináltak büntetőfeladatokat, gondolom a sprint futam, ha itt leesek és mögéjük kerülök lehet engem is zavartak volna. Erre mondjuk jó megoldás lett volna a közös pályaszakaszon egy Ultrát futóknak fenntartott sáv, mint ahogy azt más OCR versenyeken láttuk igaz ott nem pont ez hanem újra próbálkozó sor („retry lane”) van az ismételhető akadályoknál.
Az első kör közben úgy számoltam, hogy olyan 1 óra alatt teszek meg 5km távot. Az első állomáspontig ahova időre kellett odaérni nagyon örültem, hogy még két órám van hátra és már csak olyan 3km volt hátra, gondoltam, hogy akkor bőven lesz időm pihenni a depóban. Arra viszont nem számítottam, hogy a 3km-es távot egy óra alatt teszem majd meg, nagyon komoly 3 km volt.
Végül még így is maradt kb egy órám az első szintidőböl ami bőven elég volt arra, hogy megegyem az ebédemet, megigyam a kólám, közben töltsem az órám. Egy izomlazító krémmel is átkentem a lábam, ami nagyon jónak bizonyult, tényleg felfrissült tőle. Ez olyan fél óra volt összességében, kb. ennyit is terveztem. Nyilván, ha versenyezek akkor ennyi időt erre nem szánok, de nekem a teljesítés volt a célom nem az eredmény. Kifelé menet még feltöltettem a hátizsákomat vízzel és a mosdóba is beugrottam, szóval lehet megcsúsztam egy kicsit mert sajnos mindkettőnél sor volt.
A második kör, ha jól rémlik ugyanaz volt, mint az első. Megint volt multirig ami elsőre sikerült, másodikra is összejött, de itt már éreztem, határeset, hogy tudom e elég erősen szorítani a gyűrűket. Nagy mázli volt, hogy most nem volt összerakva más akadállyal így meg tudtam csinálni.
Ebben a körben is volt vödörcipelés, első körben végigmentem anélkül, hogy leraktam volna, de a második körben egyszer letettem, szóval úgy néz ki működik a deadlift-es háterősítés, bár a múltkor az egyik edző szólt, hogy rosszul csinálom. Mondjuk ennél az akadálynál nyoma sem volt a tavalyi szigornak, ott elinduláskor és visszaérkezéskor is nézték tele van e a vödör, idén nem, bár az is igaz, hogy tavaly elitben indultam nem openben. Itt a második körben az egyik magyar srác mondta, hogy senki nem viszi rendesen a vödröt csak mi, akkor mi se erőlködjünk vegyük fel a vállunkra, elsőre nem akartam, de már fáradt voltam és végül mégis feltettem, na abban a pillanatban elkezdtek mindenkivel üvöltözni, hogy azt úgy nem szabad. 😊
Volt a nagy kedvencem az kőcipelés (Atlas carry) is. Ezt mind a három körben meg kellett sétáltatnunk, kellemes 50 kg-os kő, aminek nincs fogása és félúton letéve négyütemű fekvőtámaszokat kellett csinálni. Szerintem évek óta nem volt izomláz a bicepszemben, most a verseny másnapján azért éreztem rendesen. 😊
Összekötözött lábú ugrálás (walker walk): itt egy olyan 200-300 méterese szakaszon kellett összekötözőt lábbal végig szökdelni, aminek az elején és a végén egy-egy palánkon kellett átmászni. Igen összekötözőt lábbal. A második körben a vizes zokni és a sok kis alattomos kavics a cipőben megtette a hatását, fájt a talpam amikor ugráltam, a végén meg is álltam, hogy kiszedjem a köveket, de innen ez már végigkísért a pályán, nem volt kellemes ilyen talppal futni fájt minden lépés, tervben is volt, hogy a depóban lecserélem a zoknit hátha az segít. Itt elgondolkoztam rajta, hogy csak meg kellett volna vennem azt a kamáslit.
Az utolsó depózásnál ott vártak a csapattársak és lelkesen szurkoltak, Gábor az SRTG vezetőnk mondta, hogy minél kevesebb időt töltsek a depóban, hogy tutira elérjem az utolsó időmérő zónát, ami még nem a pálya vége, de az utolsó kiesési lehetősége. Zoknicsere kimaradt, gyorsan magamhoz vettem a kötelező fejlámpát, egy kólát, egy banánt, a zsebembe tömtem néhány kekszet és mentem tovább. Gyors depózás volt az tuti. 😊
Nekimentem az utolsó szakasznak. Ez egy dupla hosszú mászófallal (Olympus) kezdődött, ez már volt korábban is és sikerült, de a végefelé úgy éreztem határeset volt az utolsó pár fogás. Elgondolkoztam rajta, hogy büntetőt kéne helyette csinálni, de végül nekimentem. Most is sikerült. 😊
Ezután jött a Twister amit az előző körben elkezdtem, de úgy éreztem a tenyerem nem bírja ezért inkább hagytam, nem volt kedvem sebes kézzel nekimenni a többi akadálynak, ami még előttem volt. Ebben a körben is megkezdtem majd el is mentem egyből büntetőzni.
Ezt követte egy nagyon hosszú szögesdrót akadály hegynek felfelé, aminél ebben a körben már nem volt annyi ember, mint az előző körben és jobban lehetett haladni, de még így is időbe tellett végig menni rajta. Majd egy nagyon komoly emelkedő jött. Az emelkedő után pedig egy nagyon meredek lejtő, amit az előző körben nem mertem megfutni mert kicsit éreztem a térdem, itt az utolsó körben úgy voltam vele, hogy ha összecsinálom magam akkor is lefutok. Szerencsére ez gond nélkül sikerült is, mármint lefutni. 😊 A lejtő alján volt az utolsó kizárási lehetőség. Ezt 11 óra 48 perc alatt el is értem, innen már tuti volt, hogy megcsinálom, de azért még kicsit bizonytalan voltam, hogy tényleg ez volt e az a pont és mentem tovább.
A pálya végefelé át kellett még úsznunk egy tavat, majd jött a “játszótér” olyan 12 akadállyal. 😊Először egy Z mászófal ami olyan vizes volt a tó után, hogy az elején lecsúsztam és mehettem büntetőzni. Ezt követe még néhány akadály, hideg patakban kúszás, dárdahajítás, kötélmászás stb… A dárdahajítás nagyon szép volt csak a célt nem találta el, itt olyan tempóban nyomtam le az első 15 négyüteműt, hogy az önkéntes csodálkozva nézett. 😊 A kötél mostanra jó barátom, nem volt vele semmi gond. 😊
Az utolsó akadály a tűzugrás volt itt még egy repülő rúgás (tobi geri) is belefért. Azt hiszem sikerűt jól beosztani az erőmet. 😊
5, SRTG, Magyarok
Az évek alatt sok embert megismertem, a verseny alatt sok ismerőssel váltottam egy pár szót menet közben, bár alapvetően egyedül a saját tempómban mentem, de jó volt néha egy-egy ismerős arccal összefutni, akik vagy csapattársak voltak, vagy csak korábbi versenyeken láttam őket. Ilyenkor mindig bíztattuk egymást, ha valaki nem volt jó passzban megkérdeztük minden rendben van e és ha tudtuk segíteni egymáson akkor megtettük. Nekem többször volt olyan, hogy úgy jöttem ki holtpontokból, hogy valakivel beszélgettem és egyszer csak megint ment a futás. Jó volt látni a depó környékén is a csapattársakat, magyarokat, akik igaz nem versenyeztek, de ott voltak szurkoltak nekünk. Jó kis közösség ez. 😊
5, Miért Ultra?
A nagy kérdés miért Ultra? Igazából ezt nem tudom. Egy csapattársam jól összefoglalta szerinte mi is kell egy ultra teljesítéséhez ebben azt is írta nagyon fontos, hogy tudd miért akarod megcsinálni és ez majd segít átvinni a holtpontokon. Igaza van. Az egyetlen egy baj, hogy tavaly sem tudtam és igazából idén sem tudom megmondani miért akartam. Egyáltalán akartam? Volt olyan amikor nem. Mondjuk a tavalyi sikertelen próbálkozás miatt bennem volt a csakazértis, de igazából legnagyobb szerepet talán az játszott, hogy ez egy szintidős verseny ellentétben a többi Spartan futammal. Ez a Spartan kategóriák szerint már nem is egy hagyományos verseny, hanem az Endurance kategóriába esik a Hurican Heat-el együtt és ahogy a verseny alapítói is fogalmaznak azok, akik ezt csinálják mások, mint a többiek. „Endurance Atlhletes are a different kind of breed”. Tetszett ez a kihívás. 😊
Egyébként érdekes, hogy nemrég még a Maraton is távol állt tőlem, nem tartottam normálisnak azt a távot, most meg a következő maratonomra készülök és gondolkozom az Ultra távú terepfutásokon. Miért? Mert szeretek futni, szeretem a szép tájakat, ahol futunk és a kettő együtt meg különösen jó. 😊 Hogy normális dolog e? Nem tudom, ezen elgondolkoztam én is amikor Bécsben a kb. 40.000 futóból csupán 5432 volt maratonista. A mostani Spartan Ultra is elgondolkoztató volt. A Spartan versenyeken általában 5000 fő körüli mezőny van, ezen 1210 induló volt, amiből 718 teljesítette a versenyt. Ebből a 339. helyen értem célba, ami igaz most nem érdekelt, de azért örülök neki. Mindenesetre szerintem sokkal egészségesebb, sportosabb vagyok mint 4-5 éve amikor elkezdtem futni szóval szerintem megéri. 🙂
Apropó táv, a kiírt táv 50+km ami most 55km lett, szóval nem érdemes 50-el számolni.
Végül szeretnék gratulálni mindenkinek, aki elindult akár célba ért, akár nem. Tudom sokan rengeteg munkát tettek bele, hogy meglegyen. Sajnos voltak olyanok, akiknek most nem sikerült, de idővel biztos vagyok benne, hogy ez a kemény munka megtérül, valószínűleg már meg is térült azáltal, hogy egészségesebb vagy és egy olyan versenyen indultál el, amit a legtöbb ember meg sem mer próbálni. 😊
Köszönöm mindenkinek aki bármilyen formában hozzájárult ahhoz, hogy ez sikerüljön, nagyon sok jó embert megismertem az úton akik mind hozzátettek valamit ehhez. 😊Köszönöm. 😊
Sanyi fut, néha mászik 